Testo Idegenül

Képek a falon, túl ismerõsek, hogy nézzem!
Az örök sötétlõ éj, nem kell látnom, érzem!
Az ízes sokféle mérgek, ízük oly' rég ismerem,
S a por, mit hoz a szél, s kiszárítja kezem.

Az öreg szék a fa alatt: soha meg nem változ',
Hû marad mindig fölötte az ághoz.
Az esõ szaga, majd bújócska a nappal, Holnap is megmarad, nem változik azzal.

Mosoly egy arcon, mindig változik,
Egy perc és lelohad, aztán csodálkozik.
Az igaz testvérség néha megszakad,
Lesznek mások, s leszel még egymagad.

Az ellenség megbékél majd veled,
Mikor már rég elfeleded!
Kit ismersz, mondd meg, kit úgy igazán,
Hogy megmondd mit tesz a jövõ tavaszán?

Egy szobor, egy medál, hogy állandó legyen,
Hogy elmondd, hogy te is dolgoztál egyen.
Minden ember egyforma, az összes változik. Idegen már az ismerõs, ha másnap találkozik