Testo Kövekbe Vésett Nyugalom

Hatalmas sziklák közt, fekete ég alatt
Fekszenek a romok, csak ennyi maradt.
Egy régi történet a kövekbe vésve;
Egy õsi nép igaz meséje.

Az utolsó napon beléjük karol
És búgatja hangját a szél:
„Eljött az idõd, mennünk kell már, Én kísérlek, nem kell, hogy félj!”

Az utolsó csatában vihar támad
És a szél mintha megszólalna:
„Ében Lovag, otthon vagy már,
Ez a völgy az örök élet.”

A hold fehér fénye és a romok sötétje
Egymásba karolnak, nászuk zeng az éjben.

A köveket a holnap nem rombolja tovább,
Minden harcos szelleme itt megleli otthonát